Pünkösdi családos istentisztelet és gyülekezeti piknik

Az első pünkösd az a pillanat volt, amikor Isten láthatóvá tette egyházát a Szentlélek ereje által. Sokszor emlegetjük ezt az ünnepet az egyház születésnapjának. De a pünkösd ennél sokkal több. Isten hűségének egy újabb megmutatkozása, hiszen ígéretét betartotta és valóban elküldte a Partfogót, a Vigasztalót, az erő, a józanság és a szeretet Lelkét, amely közel kétezer éve tölti be és ad újfajta látást mindazoknak, akik Krisztusban hisznek.
A kolozsvári gyülekezet a pünkösdi ünnepi istentisztelet keretében a hálát adott a gyülekezetben élő házastársakért, akik személyes áldást is kaptak. Hisszük, hogy Isten lelke az, aki segített a pároknak egymás mellett kitartani, hűségesnek maradni, akkor amikor a hűség már nem egyértelmű.
A gyerekek számára vasárnapi iskolát szerveztünk meg. Istentisztelet után a lelki közösséget asztali közösséggel zártuk a templom udvarán.
Köszönet mindazoknak, akik süteménnyel hozzájárultak alkalmunkhoz.

 

A gyerekmunkát és a közös ebédet az Emberi Erőforrások Minisztériuma az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő által támogatta.

 

   

Húsvéti körlevél

„Mert más alapot senki sem vethet a meglevőn kívül, amely a Jézus Krisztus.“
1Kor 3, 11

            Ritkán esik pontosan április elsejére húsvét ünnepe. Idén viszont a feltámadás örömét megtoldhatjuk az „április bolondjának” kijáró tréfákkal is. Akaratlanul is átvillan rajtunk: „Az örökkévaló Isten tréfája volna csupán a kereszt és a feltámadás?” A reformáció jubileumának alkonyán többször feltettük azt a kérdést, hogy mi marad az ünnepi emelkedettség és a fesztivizmus után?! A statisztikák realitása sokszor földre ránt a jövő fele való szárnyalásból. Csupán tréfa volna az egész? A felvilágosodás minden erénye ellenére alattomosan elültette az emberekbe azt a gondolatot, hogy lényegében csupán csak az ember egymaga van a létezés koordinátái között. Valóban csak mi lennénk az egyedüliek, akik kézben tartjuk a gazdaság, a fejlődés, a politika és a kultúra sorsát? A fejlett európai országok társadalmai olykor úgy vélik, mintha valóban a teremtett világ egyedüli urai ők maguk lennének. Mégiscsak tréfa volna a lassan kétezer éves keresztről szóló tanítás?!

            Megvan a helye és ideje az örömnek és a mókának is, de még mindig itt van a szenvedés, a betegség és a gyász súlya is. Az igazságtalan szenvedés napjaink valósága. A teljesítménykényszer és az alacsony bérek miatt roskadoznak a családok. A betegség hívatlanul is betör, és kegyetlenül összetör kívül-belül sokakat. A gyász sem lesz könnyebb csupán azért, mert társadalmaink magasabb fejlettségi fokon vannak, mint száz évvel ezelőtt. Ennek még a fele sem tréfa. A szenvedés valósága a mi valóságunk. Nekünk, keresztyéneknek pedig olyan Istenünk van, aki a mi valóságunkat komolyan vette, és teszi ezt napjainkban is.

            Az Úr, az egyedüli Isten szereti, nagyon szereti az embert, és azért, hogy a szenvedés valóságában erőt adhasson, felemelhessen minket, megengedte a kereszt bolondságát. Tökéletes szeretetének jele, hogy Jézus Krisztus közösséget vállalt az emberiséggel annak minden gyötrelmében, még a halál gyötrelmében is. A kereszt a jele mindenkorra annak, hogy Isten nem tréfálkozik velünk, hanem valóságosan lehajol hozzánk. Ő maga is vállalta a fájdalmat azért, hogy megszabadítson minket vétkeink és a szenvedés mélybe sodró erejétől. Így az utolsó szó nem a szenvedésé és nem a halálé. A kereszt ott tündököl templomok tetején, házakon, ékszerként, hogy rámutasson arra, hogy a világ gyötrelmeit Krisztus által képesek vagyunk átalakítani.

            A szenvedés nem győz le, hanem Jézus által új remény, új kezdet adatik nekünk. Értelmet nyer az, amire Ő rámutat. A halál és a gyász nem az utolsó szó, a feltámadás a végső állomás.

            A meghalt és feltámadt Jézus Krisztus a kezdet és vég 2018-ban is. A jubileumi esztendő után bár kevesebb az ünnepi sürgés-forgás, a középpont, az alap továbbra is, igazából örökké az élő Úr Jézus Krisztus. Ezt ünnepeljük minden vasárnap és ünnepelhetjük az idei húsvétkor is. De ünnepeljük azt is, amivel a feltámadott Úr megajándékozott és megajándékoz minket. Az egyik ilyen ajándék a vallásszabadság, amelynek Erdélyben 450. jubileumát ünnepeljük. 450 éve már annak, hogy a kölcsönös tisztelet jegyében Erdélyben a keresztyénség különböző színárnyalatai létezhettek egymás mellett. A szabadság mellett megajándékozott minket egyéni felelősségünkkel is. Luther ezt így fogalmazta meg: „a keresztyén ember szabad ura mindennek, és nincs alárendelve senkinek. A keresztyén ember készséges szolgája mindennek, és alá van rendelve mindenkinek”. (De servo arbitrio – A szolgai akaratról). A szabadság és felelősség szorosan összetartoznak. Krisztus kész minket újra és újra felemelni, de sorsunk irányítása és közösségeink jövőjének biztosítása a mi feladatunk is. Az Ő ereje pontosan arra indít, hogy személyes élethelyzeteinkben vállaljuk a döntést, a választás felelősségét.

            Áprilisban lehet az idő változékony és a tréfa kellendő, de vannak idők, vannak percek, amikor minden tréfát meghaladó felelősségvállalás ideje van.

            A második világháború után egy fiatal svájci teológus, Schütz Roger vállalta a felelősséget. A háború utáni nehéz időkben többedmagával egy közösséget alapított a franciaországi Taizében. A huszadik század Európájában a feltámadott, élő Jézus Krisztust helyezték életük középpontjába, és felelősséget vállaltak a fiatalok jövőjéért. Napjainkban több tízezren gyűlnek össze újra és újra a közösség otthonában, Taizében és az általuk szervezett nagy keresztyén találkozókon is. A közösség élete láthatóan tükrözi, hogy a hit dimenziója realitás lehet a 21. század Európájában. Az élő Úr jelen van, és az Ő valósága, misztériuma békességet és reménységet ad ott, ahová őt beengedik. Az Ő követése pedig megújított élet a maga felelősségteli döntéseivel, Élet a szó teljes értelmében, újat teremtő erőforrás.

            Szabad-e helyet adni a vidámságnak, a humornak így húsvétban? Helye van-e a tavaszi örömnek és a nevetésnek templomainkban? Egészen biztos, hogy igen. Krisztus az életre, a szenvedés meghaladására vezet el. Vele szabad és lehet, sőt be kell engedni a reménység minden fénysugarát, az életet igenlő örömöt, a vidámságot, a humort. A benne való öröm pedig felszabadít, és elindít az egészen új Élet, az örömmel és készséggel vállalt Krisztuskövetés páratlan szépségű útján.

 

Adorjáni Dezső Zoltán püspök

Húsvét, 2018

Kiáltó szó

„Kiáltó szó”

A 2018-as magyarországi parlamenti választások margójára

Kedves erdélyi magyar evangélikus testvéreink!

2018 április 8-án ismét élhetünk majd száz év után visszakapott szavazati jogunkkal. Nem mi mondtunk le erről a jogról, erőszakkal vették el tőlünk. Ugyanígy erőszakkal szakítottak el az akkori Tiszai Evangélikus Egyházkerülettől is. A szerencsésebbek azok, akik akkor éppen „jó helyen laktak”, az idegenek által meghúzott határokon belül, vagy „a vizek folyását követve” áttelepedtek a leszakított részekről a Trianon utáni Magyarország területére, talán soha nem fogják megérteni, hogy mit jelenthet ez az állapot az itthon maradottaknak. Tőlük csak azt kérjük, ne vitassák el tőlünk az összetartozáshoz való jogot. Hiszen a negyven éves kommunista agymosásnak sajnos máig ható torz következményei vannak. Amit nem sikerült elhitetni a megcsonkított Magyarország polgáraival a Trianon utáni évtizedekben – hogy csak az lenne magyar, akinek magyarországi személyi igazolványa és adószáma van –, az az 1945 utáni agymosásnak az utóhatása. És mégis azt tapasztalhattuk, hogy Istennek hála sokan vannak az anyaországban, akik sosem mondtak le az elszakított területeken élő nemzettestvéreikről. A határok kusza változása nem változtatott azon semmit, hogy mi, határon innen és túlélő magyarok, máig ezer szállal kötődünk egymáshoz. Összeköt történelmünk, összekötnek közös szellemi értékeink, összeköt a közös jövő keresése, és igen – összeköt anyanyelvünk. Nem kevesen erdélyi testvéreink közül Magyarországon dolgoznak, sokan adóznak is. És mégsem az anyagi érdek vagy anyagi haszon a legfontosabb kötelék, ami összeköt, hanem ezen túl a szellemi örökség megőrzése a legidőállóbb kapocs. Az összmagyarság szellemi örökségéhez mi magunk, határon túli magyarok is rengeteget hozzátettünk művészeink, alkotó személyiségeink által mind a mai napig. De az anyagi értékekhez is derekasan hozzáadunk és adtunk. Mennyire érték, hogy akarva-akaratlanul együtt lélegeztünk és együtt lélegzünk az anyaországgal? A nemzeti értékekhez való hozzájárulásunk sajátos kézjegyünk. Ha ma szavazunk, ismét kézjegyünket tesszük le. Ha ma szavazunk, tesszük ezt szívvel, érző lélekkel, testvéri szolidaritással, de józan eszünket is használva. Kérdés-e még, hogy élhetünk-e törvény adta szavazati jogunkkal? És az kérdés-e, hogy szavazhatnak-e azok, akik ilyen vagy olyan okokból, 1989 után főként csak jobb megélhetésért, nyugatra mentek, jelenleg valamely nyugat- európai országban élnek, dolgoznak, adóznak? Mert úgy tűnik, az ő esetükben a szavazati jog nem kérdés, hanem kötelesség, melyre hangosan emlékeztetik őket a magyarországi pártok, amikor szavazásra buzdítják a külhoni magyar szavazókat. Talán akkor nekünk, szülőföldön maradt, itthon továbbra is nemzeti értékeket alkotó erdélyieknek is kijár ez a megbecsülés, és nem könyöradomány a visszanyert jog. Mert mi csak EGY magyar, és ha úgy tetszik, európai közös jövőt tudunk elképzelni, nem pedig olyat, ahol a Magyarországtól keletre, illetve nyugatra élő polgárok különböző mércével mérettetnek meg. Mi nem csupán az adófizetőben, nem az adószámban mérhető összetartozásban, hanem a nemzet élő valóságában, szétszakíthatatlan lelki, szellemi kötelékben hiszünk. A választáson való részvételünk nemcsak szerzett jogunk, nem csupán egy megtisztelő lehetőség, hanem a magyar sors iránti felelősségből táplálkozó erkölcsi kötelességünk, határokon innen és túl élő szeretteink jövője iránti elköteleződés… Tartozunk ezzel! Az ige is erre buzdít, a közös teherviselésre: „Egymás terhét hordozzátok, és így töltsétek be Krisztus törvényét.” A teherhordozásnak valóban sok formája lehet, melyek között az anyagi teherviselés fontos, de csak egy módozat. Most az kívántatik meg tőlünk, hogy a megszerzett magyar állampolgárságnak ne csak a kellemes hasznát élvezzük (pl. munkavállalás lehetősége, magyar útlevél), hanem tegyünk valamit azért, hogy Magyarországnak olyan vezetői legyenek, akik minden magyarért felelősséget vállalnak. Testvéreink, hordozzátok az anyaország terheit azzal, hogy szavaztok!

Testvéreink, talán még tétováztok, még mindig buzdításra vártok? Buzdító szavakat keresve talán fülünkben csengenek egy száz évvel ezelőtti buzdítás szavai, Kós Károly Kiáltó szó című írásának keserű sorai. Talán még keserűbben idéztük ezeket 2005-ben, amikor megtorpant az első próbálkozás arra nézve, hogy Magyarország keblére öleljen minden magyart, és visszaadja a határon túli magyaroknak a valamikor megkérdezésük nélkül elkobzott magyar állampolgárságot. Kós Károly szavait ízlelgetve ma már egyre inkább erősödhet bennünk a hála a mindenható Isten iránt, aki megengedte nekünk, hogy 2018-ban a régi keserű szavak ismét kicsit édesebbé ízesüljenek. Hisszük, hogy Kós Károly velünk együtt örvendezne, ha ma ő maga írhatná át keserű Kiáltó szavát. Hisszük, hogy nem venné zokon, hogy a megváltozott helyzetre kifejezőbb szavakat nem találva, most alázattal megpróbáljuk az utolsó erdélyi magyar polihisztor írását a mai helyzettel összhangban parafrazálni. És hisszük, hogy ez nem hiábavaló, ez most sem pusztába kiáltó szó! „Az lesz a mienk, amit ki tudunk küzdeni magunknak. A bátraknak kiáltok hát, a harcolni akaróknak, a kötelességtudóknak, a látni akaróknak, az előrenézőknek! Álljanak elő, ne szégyenkezzenek, ne aludjanak, ne duzzogjanak! Az Élet nem vár, az Élet rohan. Kiáltó szómmal ezt kiáltom!… Ezt akartam kiáltani, és lehet, hogy kiáltó szó leszek a pusztában… Mégis kiáltok!… Kiáltom a jelszót: építenünk kell, szervezkedjünk át a munkára! Kiáltom a célt: egy erős, a külhoni magyarokért is felelősséget vállaló Magyarország! De kiáltom még egyszer azt is: aki lemond rólunk, aki alkudni akar, az nem közénk való; mert az a mi igazi ellenségünk: a mi árulónk! Ezt kiáltom, és hinni akarom, hogy nem leszek mégsem pusztában kiáltó szó csupán…” (1921/2018)

Erdélyi magyar evangélikus testvéreink! Szavazzatok!

Adorjáni Dezső Zoltán
a Romániai Evangélikus-Lutheránus Egyház püspöke

Húsvéti gondolatok

Kedves Testvéreink!

Húsvét nagyhetén, lélekben végigjárjuk Krisztus keresztútját a virágvasárnapi bevonulás felemelő pillanataitól nagypéntek fájdalmáig. Nagypéntek semmihez sem hasonlítható, hiszen nem csupán egy ember igazságtalan meghurcoltatásáról és elítéléséről szól, hanem egy olyan igazságtalan eseménysorozatról, melyben látszólag a vak embertömeg ítélkezik, valójában viszont az elitélt, Isten Fia, a bűntelen Jézus Krisztus önként, szeretetből vállalja magára a szenvedést minden ember bűnéért. Nagypéntek vagy „a keresztről szóló beszéd bolondság ugyan azoknak, akik elvesznek, de nekünk, akik üdvözülünk, Istennek ereje” (1 Kor1,18). Ebben az isteni erőben reménykedünk, mert tudjuk és hisszük, hogy harmadnapra az élet győzött a halál felett.

Az idei nagyheti lelki utunkat sajnos egy másik, néhány napja bekövetkezett igazságtalan ítélet is beárnyékolja. Nem hasonlítható ez sem a nagypénteki ítélethez, de mégis van a két eseményben valami hasonló: mindkét esetben hasonlóan sötét erők húzódnak meg az események mögött. Amint testvéreim is értesülhettek a sajtó híradásaiból és a közösségi oldalak bejegyzéseiből, 2018. március 23-án Horváth Annát, Kolozsvár félreállított alpolgármesterét két év és nyolc hónap letöltendő börtönbüntetésre ítélte a kolozsvári táblabíróság. Az igazságtalan ítélet mondvacsinált bizonyítékok alapján és minden valós bizonyíték hiányában született, jogszerűségének fokát jól szemlélteti, hogy annak nyilvános kihirdetésére a bíró maga sem vállalkozott.

A Romániai Evangélikus – Lutheránus Egyház vezetősége mélységesen elítéli Horváth Annával szembeni igazságtalan, jogtipró eljárást, és felkéri lelkészeit valamint gyülekezeteink minden tagját, hogy a nagyheti böjt könyörgésein és húsvét ünnepén névszerit is imádkozzanak Horváth Annáért, és minden üldözöttért, akik igazságtalanságtól szenvednek vagy jogtalan ítélet keserű következményeit, kell elhordozzák.

Erős vár a mi Istenünk!

Adorjáni Dezső Zoltán
A Romániai Evangélikus– Lutheránus Egyház püspöke

2018 húsvét nagyhetén

Nagyböjti lelkigyakorlat – sorozat

A nagyböjti időben egy többállomásos lelki utazásra hívunk minden érdeklődőt. Az út célja, hogy a közös imában, elmélkedésben megtapasztaljuk Isten vezetését, átformáló erejét.
A sorozatot Húsvét reggelén egy hajnali sétával, közös reggelivel és ünnepi istentisztelettel zárjuk.
 
Böjt 3. vasárnapján, 2018. március 4-én, kétnyelvű istentiszteletet tartunk 10 órától.
Az istentiszteleten Enno Haaks, a Gustav Adolf Werk főtitkára szolgál.
A liturgiai szolgálatot Fehér Attila esperes és Kerékgyártó Imola lelkész végzik.

Könyvbemutató

Február 8-án a Reményik Sándor Galériában mutattuk be Csikós Farka Kata Lázálom Lilivel című könyvét. A szerzővel Brém Ágnes könyvtáros beszélgetett, valamint Dr. Fehér Kardos Gabriella családorvos és Dr. Szabó Csilla Enikő gyermek-szakorvos.

2017 novemberében jelent meg ez a hiánypótló mesekönyv, amely segít a gyermekeknek a szorongás, feszültség leküzdésében, ha kórházi kezelésre szorulnak.
A szerző így ír a könyvről: … ,,azért írtam, hogy felkészítsem a gyerekeket arra, ami várhat rájuk egy rutin gyerekorvosi vizsgálat alatt, egy vérvétel alkalmával, vagy egy sürgősségi látogatás alkalmával, hogy ne féljenekaz injekciótól, orvostól, kórháztól. Bár a piacon rengeteg ilyen témájú mese kapható, ez a könyv mégis egyedi annál fogva, hogy én asszisztensként közelítem meg a témát a gyerekek szintjén és bemutatok minden eszközt, amelyekkel nagy valószínűséggel minden romániai kórházban találkoznak: a fecskendőt, a branült, a sztetoszkópot, a lázmérőt, a garatpálcikát. Megmagyarázom, hogy mit mire használunk, valamint pontos leírást adok azokra az esetekre, ha törés, vagy akár kis sebészeti beavatkozás miatt sürgősségre kerülnek a gyerekek.”

Bővebben itt lehet a könyvről, és a hozzá kapcsolódó projektről olvasni:

http://hargitanepe.eu/hianypotlo-meseskonyv-a-korhazrol/

A könyvbemutatót az Életfa Családsegítő Egyesület, a Kolozs megyei RMDSZ Nőszervezet, a Kolozsvári Evangélikus-Lutheránus Egyházközség és a Petrőczy Kata Szidónia Evangélikus Nőszövetség közösen szervezték.